6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Hozzájárul a nők egészségesebb öregedéshez, ha megisznak napi egy-két csésze kávét – erre a megállapításra jutott egy friss tanulmány. Van azonban néhány dolog, amit érdemes figyelembe venni.
Egyszerű vitaminpótlással fiatalabbak maradhatnak az ember sejtjei, állítják amerikai kutatók. Egy meggyőző kísérlet során úgy találták ugyanis, hogy a könnyen elérhető D-vitamin sok egyéb pozitív hatása mellett a biológiai öregedést is lassíthatja.
Svájci kutatók szerint hónapokkal fiatalabb lehet a biológiai órája annak, aki rendszeresen visz be a szervezetébe valamilyen omega-3 zsírsavat, de a legjobb, ha D-vitaminnal és testmozgással kombinálja mindezt.
Nincs szükség varázslatra, méregdrága termékekre és kozmetikai eljárásokra, ezeknél fontosabb a következetesség és a tudatosság.
Hiába a megegyező naptári kor, az emberek nem öregszenek egyformán. Egy egyszerű tesztből megmondható, mennyire erős az életkorral összefüggő hanyatlás, milyen az öregedés mértéke.
Aki szívesen fogyaszt sajtot és gyümölcsöket, az egészségesebb öregedésre számíthat – derült ki kínai szakemberek átfogó vizsgálatából. A tudósok több más faktort is találtak, amikor átnézték több mint kétmillió ember adatait.
Majmokon végzett kísérletek alapján jelentősen lassíthatja az öregedést a Metformin, amit a vércukorszint csökkentésére használnak.
Egy fehérje blokkolásával hosszabb élettartamot figyeltek meg egereknél, ráadásul egészségesebbek is voltak. Van még néhány kérdőjel, a jó hír azonban az, hogy a szóban forgó fehérje az emberekben is jelen van.
Komoly lépést tettek az öregedés megértése felé az ELTE genetikusai, Vellai Tibor és Sturm Ádám. Kutatásuk szerint a DNS mobilis részei, vagyis a transzpozábilis elemek mozgásuk következtében túlságosan destabilizálják genetikai kódunkat, ami az öregedés hátterében állhat.
Emberi időre átszámolva évekkel hosszabb élettartamot figyeltek meg a kutatók azoknál az idős egereknél, amelyek erei hónapokon át össze voltak kötve fiatalabb társaikkal.
Több tekintetben is előnyös lehet a taurin fogyasztása egy friss vizsgálat szerint, egyebek mellett az is kiderült, hogy a hosszabb, egészségesebb élethez is hozzájárulhat. Az egyelőre nem világos, hogy az emberek esetében is érvényesek-e ezek a megállapítások, az pedig pláne nem, hogy milyen mértékű fogyasztásról beszélhetünk.
A Harvard Egyetem kutatói oxigénhiányos környezetben kísérleteztek olyan egerekkel, amelyekből hiányzott az öregedést lassító gén. Az eredmény meglepő lett.
Új, eddig nem ismert módot találhattak a Hsziamen Egyetem kutatói az öregedés visszafordítására – a módszert egereken tesztelték, az első eredmények alapján eredményesen.
Amerikai kutatók egy váratlan felfedezés révén 50 százalékkal meg tudták hosszabbítani a férgek élettartamát, és úgy gondolják, a módszer emlősökkel és az emberrel is működhet.
Jótékony hatásai lehetnek a kalóriabevitel kis mértékű, de tartós csökkentésének egy friss vizsgálat szerint.
Ígéretes eredmények születtek egy új kísérletben, melynek során a százéves vagy annál idősebb emberek egy génjét adták be egereknek, valamint szívbeteg emberektől nyert sejteket is kezeltek vele.
Két különleges gyógyszeren is dolgozik a Loyal nevű vállalat, melyek hosszabb, egészségesebb életet biztosítanának a kutyáknak.
Az egyik legfontosabb alapszükséglet a víz, melynek megfelelő fogyasztása egy friss kutatás szerint nemcsak az öregedést lassíthatja, de a betegségektől mentes életet is meghosszabbíthatja.
Az amerikai kutatók szerint sikerült megtalálni az öregedés egyik okozóját, a folyamatba beavatkozva pedig lassítható, vagy akár megállítható is lehet az öregedés.